A szlovák midam és szenior nyílt bajnokság szombati, második versenynapján a rendezők a kezdést követően egy órával a greeneken álló víz miatt először felfüggesztették a játékot, majd alig fél órás gondolkodás után törölték is azt.
A rossz hír bejelentése után alig két órával a pálya tökéletesen játszhatóvá vált, az időjósok csúnyán benézték az előrejelzést. A nyolc fős magyar kontingens megragadva az adódó lehetőséget újabb gyakorló napot csinált a szombatból, kimaxolva a nagyborcsai golfpálya minden adottságát, lehetőségét.
Így a nyolc országból 80 indulót megmozgató bajnokság két versenynapra szűkült, a szervezők pedig lapot húztak tizenkilencre. Vasárnap ugyanis újabb Armageddon zúdult a nagyérdeműre, a folyamatos eső mellett két-három ütős szél is borzolta a kedélyeket. A szervezők ettől függetlenül elindították a mezőnyt, bár a greeneken helyenként állt a víz és a játszhatatlan jelző enyhe kifejezésnek tűnt.
Így a korai indulók számára ez a nap nem tartogatott sok örömet, nem úgy a későbbieknek, a rajt után alig egy órával a tócsák eltűntek, a pálya játszhatóvá vált. A brit körülményeket nem meglepő módon az angol Joe Smith (85, 70) adoptálta legjobban, a londoni mínusz kettőt hasított, ezzel megnyerte a senior kategóriát és összesítettben is felállhatott a dobogó harmadik fokára. Az ezüst nem mellesleg a helyiek üdvöskéje, Branislav Lucansky (70, 74) nyakába került even par eredménnyel, a győztes pedig a német Marian Ludwig lett mínusz néggyel (65, 75).
Magyar szempontból a legizgalmasabb kategória a férfi Masters volt,
minden szem Horvath Joe (83, 85) körére szegeződött, aki az első napi egy ütéses előnyét a végére megduplázta
Tar Lászlóval (84, 86) és a német Andt von Oertzennel (85, 85) szemben, ezzel szlovák nyílt bajnoki trófeával színesítette amúgy is impozáns trófeagyűjteményét.
A női midam mezőnyben bajnoki címének köszönhetően szabadkártyával induló Sajner Zsuzsanna (90, 92) a hatodik helyen végzett, míg a senior hölgyek között Dr. Erdei Éva (100, 95) negyedik lett.
A szintén szabadkártyás midam férfi versenyzőink közül Magyar Krisztián (76, 86) a 14. helyezett lett, közvetlenül mögötte Meznerics Gergellyel (80, 83). Rádonyi Kristóf a vasárnap kora reggeli golfozásra alkalmatlan időjárási körülmények miatt a zárónapot nem teljesítette.
Az ötven feletti urak mezőnyében Véh Balázs (78, 80) együttállásban ötödik, Dr. Horváth Péter (86, 90) pedig a 18. helyen végeztek.
Összességében elmondható, hogy a hazai midam versenyek színvonalához szokott golfozóknak északi szomszédunk azonos eseménye szervezési szempontból puritánnak mondható, hiszen a 137 eurós nevezési díj mindössze a három versenynap green fee-jét, némi vizet és szendvicseket tartalmazott. Ugyanakkor a rendezvénynek helyet adó golfklub felkészültsége bőven kárpótolta a hiátust, az étteremben ugyanis kellemes választékban és árakon jó minőségű ellátmány volt elérhető kedves és gyors kiszolgálás mellett, a gyakorló napot pedig mindenki kedve szerint vállalhatta kedvezményes áron.
A résztvevők egyhangú visszajelzése alapján a Borsa GC által biztosított körülmények messze túlmutatnak a hazai átlagon, érdemes evidenciában tartani, hogy alig pár órás autóútra egy igazi nemzetközi versenypályán élvezhetjük a golf szépségeit.
Comments