de a végletekig kiélezett küzdelemben a Mulligans csapata lett a bajnok!
(Mulligans csapata)
Rendkívüli izgalmakat tartogatott a Liga 4. állomása, ahol a Ligacsapatok az idei, eddigi eredményeik alapján egy nyolcas táblára kerültek fel. Itt egymás ellen match play játékformában küzdöttek meg 2 napon, 3 versenykörben a Bükfürdő-i bajnoki pályán. A csapatok match play-ben fordulónként 2 single és 3 best ball mérkőzést játszottak egymás ellen.
Nagy kérdés volt, hogy a ligatagokat a nyári szabadságolások, és családi programok miatt nélkülözni kénytelen kapitányok, hogyan tudják pótolni majd veszteségeiket. A verseny előtti hetekben már izzottak a telefonvonalak, és a kapitányok próbálták a golftársadalom legjobb midam korosztályú játékosait leigazolni erre a mérkőzésre. A 64-es ligacsoportba végül 12 „idegenlégiós” kapott meghívást.
Nagy volt a tétje a jó igazolásoknak és a játékosok csapattá történő összekovácsolásának, hiszen a szponzori tárgynyeremények mellett a forduló győztes csapata 330 pontot zsebelhetett be, míg az utolsónak 222 ponttal kellett beérnie.
A harmadik, Hruba Borsa-i forduló után a tabella élén a Teetánok csapata állt, akik az utolsó helyen lévő T-Breakers csapatával küzdöttek meg. Szoros csatában végül 3-2 arányban az éllovas tudott tovább lépni az elődöntőbe, ahol ugyanezen az ágon a másik győztes, MInDAMatőrök csapatával csaptak össze. Ez a mérkőzés is rendkívül izgalmasan alakult, itt is 3-2-es eredmény született, ismételten a Teetánok javára. Így a papírforma beigazolódni látszott az első két forduló után, az élen álló csapat bekerült a döntőbe.
A másik ágon a második helyezett Mulligans csapata az Utolsókból Lesznek az Elsők (7.hely) ellen játszott és egy impresszív 5-0-ás eredménnyel jutott az elődöntőbe, ahol a Whole-In-One csapata várta őket. Itt már sokkal szorosabb volt a mérkőzés, de még így is 3-2 arányban tudtak diadalmaskodni. És ezzel el is dőlt, hogy a vasárnapi, 3. forduló arany meccsét a Teetánok vívják a Mulligans ellen (Movik Gabriella vs. Véh Balázs).
Az első négy csapattag után 2-2 volt a döntő mérkőzés állása, így az utolsó játékon, a Törőcsik – Gürtler single meccsen múlt a Csapat Match Play bajnoki cím sorsa, amit az utolsó lyukon behúzott szakasszal 1 UP-ra a Gürtler Miki féle Mulligans csapata nyert.
(Teetánok csapata)
A dobogó harmadik fokáért is ádáz küzdelem folyt. A Whole-In-One a MInDAMatőrök csapatával csapott össze a harmadik helyért, ami ugyancsak szoros meccsben 3-2 arányban a MInDAMatőrök javára dőlt el.
(MInDAMatőrök csapata)
Az összetett tabellán az élen és a második helyen nem, de lejjebb jelentős változások történtek. A MInDAMatőrök csapata 2 helyet lépett fel a harmadik pozícióba, a Team 17,4 viszont ugyanennyit csúszott le. A Whole-In-One is lejjebb került 1-gyel, mint ahogyan a Lexis Rangers is, míg az Utolsókból Lesznek az Elsők feltornászta magát az 5. helyre.
Természetesen nem mehetünk el szó nélkül Törőcsik Attila fantasztikus hole-in-one-jának megemlítése mellett sem, hiszen még az első játéknapon a 15-ös szakaszon 114 méterre lévő pinre egy wedge ütéssel ászt sikerült ütnie. A közös vacsoraeste folyamán természetesen megünnepeltük Attilát, majd a csapatok elméleti tudásban is összemérhették erejüket, egy 50 kérdésből álló golftematikájú kvízzel.
(Törőcsik Attila hole-in-one)
A shot gun csapatversennyel párhuzamosan egy baráti stableford versenyre is sor került, ahova a szabad elütőhelyek erejéig nevezhettek játékosok. A kétnapos versenyben dr. Kálózdi Tamás bizonyult a legjobbnak összesített 69 ponttal, míg második helyen Sámuel Botond, harmadikon pedig Sámuelné Ábrahám Mónika végzett. További eredmények itt tekinthetők meg.
(balról jobbra: Krämer András, elnök, Sámuelné Ábrahám Mónika, dr. Kálózdi Tamás, Sámuel Botond)
Köszönjük támogatóink segítséget: Bögözi Ella, ChocoMe, Emil Frey, Gürtler Miklós, Jónás Balázs, Magyar Krisztián, Mester Miklós, MONYO, Pethő Andrea, Sátori Ferenc, Swiss Laboratory, Fashion Trend Center Golfszimulátor Klubhelyiség
Kapcsolódó linkek:
Comentarios